A Titicaca-tó úszó szigetei

A Titicaca-tó a világ legmagasabban fekvő hajózható tava, és az úszó szigetek otthona. A tó 3800 méteres tengerszint feletti magasságon terül el Peru és Bolívia határán, középen elválasztva a képzeletbeli határvonallal. Amikor iskolásként először hallottam róla, mindig úgy képzeltem, hogy egy hegy tetején fekszik, ehhez képest a valóságban az Altiplano ad neki otthont, ami gyakorlatilag egy 3800-4000 méter magasan elterülő óriási síkság. Szerencsére A Machu Picchu meglátogatása után kb. másfél héttel pont arra vitt az utunk, így egy szuper napot töltöttünk a tavon az úszó szigetek egyikén egy helyi párral.

A kirándulás egy ajánlásnak köszönhetően jött létre. Egy hozzánk hasonló, szintén autóval utazó pártól kaptuk meg egy helyi fiú, Yordi telefonszámát aki a feleségével, Dinával az egyik úszó szigeten él, és turistáknak mutatja be az életmódjukat. Ez így ideális volt számunkra, mert nem a külföldiekkel megtömött hajókon néztük meg a tavat, hanem egy privát túra keretein belül. Le is foglaltuk hát az időpontot. Érdekesség, hogy Dél-Amerikában is teljesen elfogadott kommunikációs csatorna a WhatsApp, sokan használják, mi is több helyi lakossal és szolgáltatóval így kommunikáltunk.

A megbeszélt nap reggelén hideg, de gyönyörű időre ébredtünk a Titicaca-tó partján, Punóban. Reggel 1 fokot mutatott a telefon. Ekkor pár napot egy hostel parkolójában töltöttünk kempingezve. Innen sétáltunk el a megbeszélt helyre, ahol némi várakozás következett a helyi, koromfekete hajú, naptól és széltől kipirult arcú gyerekek társaságában.

Miután megérkeztek az idegenvezetőink, motorcsónakba szálltunk, és elindultunk a náddal körülvett vízi ösvények egyikén a tó belseje felé.

Dina népviseletben

A szigetre érkezve aztán kaptunk egy kis bemutatót az egész életmódról, és a szigetek megépítésének folyamatáról. Eleinte nagyon fura volt lépkedni a nádból készült szigeten: a náddal borított talaj puha volt, mintha egy óriás szalmabálán sétáltunk volna.

A totora-nád

A totora-nád egy nádféle, ami a Titicaca-tóban és a Húsvét-szigeteken őshonos. Nagy területen él, és gyakorlatilag építőanyagként szolgál az helyieknek.

Nádas mindenfele

Ebből készülnek a szigetek, a kunyhók a falaktól a tetőig, a tradicionális csónakok, de még az ágyak is. Emellett élőhelyet nyújt többféle vízimadárnak. A nád gyökérzete összefonódik a víz alatt, nagy blokkokat alkotva. Esős évszakban a vízszint megemelkedik, így az összefonódott darabok elszakadnak a tómedertől, feljönnek a víz felszínére és kisebb egységekre esnek.

A tó mélysége a közepén a 270 métert is eléri, a szigetek körül azonban csak 2-3 méter mély a víz. Ennek köszönhetően a totora-nád csak ezen a részen nő, és szigetek is csak itt, a perui oldalon elhelyezkedő Uros-öbölben találhatóak.

Hogy készülnek a Titicaca-tó úszó szigetei?

Ahogy ezek a blokkok úszni kezdenek a víz felszínén, a helyiek összegyűjtik őket, kisebb darabokra bontják – ehhez ma már fűrészt használnak, régen ékekkel szedték szét – , majd hajóval a helyükre vontatják, és amikor a helyükön vannak, akkor ékekkel és kötéllel egymáshoz erősítik a blokkokat. Egy nagyobb szigethez akár 20 ilyen blokkot is felhasználhatnak. Ez nagyon nagy munka, így a családok segítik egymást benne. A gyökérzet tovább él és összefonódik a víz alatt, ez alkotja a sziget alapját. Erre aztán a levágott nádból terítenek több réteget. Mivel ez a nádréteg folyamatosan rothad a víz miatt, ezért 15 naponta új réteget terítenek le, így a sziget tulajdonképpen sosincs kész. A szigetek nem úsznak el, mert le vannak horgonyozva. Nagy családi ünnepekhez viszont, pl. esküvők alkalmával összekapcsolják őket, így több család mulat együtt. 🙂

Yordi és a bemutatóhoz használt nád

Miért alakultak ki az úszó szigetek?

Az úszó szigetek lakosai az Aymara népcsoport. Saját nyelvet beszélnek a spanyol mellett. A Titicaca-tavon kialakult úszó szigeteknek védelmi jelentősége volt: az inkák korában az Aymarák ősei a tóra menekültek az inkák támadásai elől, akik itt nem tudák elérni őket.

Ma már egy teljes község alakult itt ki iskolával, focipályával, turistáknak szánt éttermekkel.

A fősziget, ahova minden turistát elvisznek: szuvenírboltok, éttermek sora

Szinte minden család rendelkezik csónakkal vagy hajóval, és elmondásuk szerint a mai napig halásznak és vízimadárra vadásznak, tojást gyűjtenek. Van olyan madár, aminek a vérét gyógyászati célra alkalmazzák borhoz keverve. A halak nagy része külföldről betelepített pisztráng. Egy szigeten több család él.

Csakúgy, mint az Achuar őslakosoknál Ecuadorban, a napelemek és a víztartályok itt is hódítanak. Ma már a szigetek napelemekkel, valamit ivóvíz- és szennyvíztartályokkal is fel vannak szerelve. A turizmus kiemelkedő bevételi forrásuk (volt akkoriban, és valószínűleg lesz is hamarosan), a szigetnéző túrák, kézműves termékek, szuvenírek árusítása mind alapja az életüknek.

Napelem, víztartállyal felszerelt fürdő, és ülőhelyek a turistáknak

Árak

Ezért a néhány órás privát programért 15 perui Solt fizettünk fejenként, ami ma nagyjából 1300 Ft-nak felel meg/fő. Ennyit bőven megért, és így legalább közvetlenül helyi kisvállalkozók kezébe került a pénz, nem nagy turistavállalatok jutalékát fizettük belőle 🙂

Mi igaz mindebből ma?

Őszintén megmondom, felmerült bennünk a gondolat, hogy ez az egész életmód már csak a turisták miatt létezik. Amikor rákérdeztünk, hogy tényleg ott élnek-e, akkor persze mosolyogva bólogattak, de valahogy mégis picit átverésnek érződött a berendezett kunyhóval, az adidas melegítőre felvett tradicionális öltözékkel és a kézműves szuvenírekkel együtt. Vannak olyan blogok, amik egyenesen szemfényvesztésnek nevezik az egész úszó szigetes dolgot, mi ezt így nem mondanánk. Végül arra jutottunk magunk között, hogy bár egykor az egész népcsoport így élt, ma már biztosan vannak közülük többen, akik a városban laknak, de a turisták előtt eljátsszák a hagyományos életmódot. Viszont valószínűleg nem kaptak volna napelemeket és víztartályokat a kormánytól, és iskola sem működne a szigeteken, ha csak egy nagy turistacsapda lenne az egész. A csoportos túrákról olvasott vélemények a legtöbbször hiányolják az autentikusságot, és sokszor panaszkodnak a tukmálásra, színjátszásra. Ebből a szempontól is jobb privát túrát választani a Titicaca-tó felfedezéséhez, így kevésbé átverésszagú a dolog.

A tradicionális öltözék felpróbálása is része a programnak 🙂

Összességében Yordi és Dina szolgáltatásait csak ajánlani tudjuk, lehetőség van akár ottaludni is a szigeten (60 Soles/fő = 5000 Ft) és eltölteni velük egy estét vacsorával. Az oldaluk itt található, ha esetleg a jövőben a Titicaca-tó felé jártok, ne hagyjátok ki! 🙂