Életünk az Achuar törzsnél – 2. rész

Az első részt itt olvashatjátok.

Tanítás

Szóval amint kiderült, hogy mégiscsak tanítanunk kell majd, elkezdtük gyorsan kiképezni magunkat az internet segítségével: töltöttünk le angol nyelvű gyerekdalokat és videókat, valamint felvettük a kapcsolatot nálunk tapasztaltabbakkal. Ezáltal ismertük meg White-Czibula Anikó angoltanárnőt, aki készséggel sietett a segítségünkre és osztotta meg a tapasztalatait velünk a hasonló korú gyerekek oktatásakor alkalmazott tananyaggal és technikákkal kapcsolatban, ezúttal is köszönjük neki! Illetve a Facebooknak hála kiderült, hogy egy volt csoporttársam, Hanna, épp Peruban küzd hasonló megpróbáltatásokkal, így ő is adott tanácsokat pl. a szégyenlősség leküzdésére. Mivel a gyerekek az első nap nemhogy megszólalni, de mégcsak ránknézni sem igazán mertek. Nagyon lassan oldódtak fel (ami nem meglepő, tekintve, hogy soha nem találkoztak még fehérekkel rajtunk kívül), ebben leginkább a dalok, videók, mondókák segítettek, illetve a rajzolás. Hamar észrevettük, hogy rajzolni nagyon szeretnek, és mivel egy csomag színes ceruzával és írólapokkal felpakolva érkeztünk, a szókártyák gyártásának nem volt akadálya. Természetesen nem maradhatott el a gyerekkorunkból ismert head, shoulders, knees&toes mondóka sem 🙂 .

tanítás őslakos gyerekek
A videókat mindig nagy érdeklődéssel figyelték 🙂

A csoportunk egyébként teljesen vegyes életkorú gyerekekből állt, nagyjából 6-17 év között lehettek. Az idősebbek már vagy besegítettek a szülőknek a munkába, vagy a városban jártak iskolába. Bár akkor a faluban pont tanítási szünet volt, de egyébként szoktak lenni más tantárgyaik is, így a terem is viszonylag jól felszerelt volt.

A két hét végére aztán már nem igazán volt szégyenlősködés, és a szavakat is elég jól tudták, még egy kis játékos tesztet is csináltunk. Végül az állatok, gyümölcsök-zöldségek, családtagok, számok témaköröket tudtuk átvenni a két hét alatt. Nyilván ennek úgy lenne több értelme, és úgy tudnának igazán fejlődni, ha folyamatosan lenne ott valaki, aki foglalkozik velük és az angollal, mert azóta valószínűleg szinte mindent elfelejtettek. Úgy tudjuk, hogy voltak még önkéntes jelentkezők, de azóta ott is korlátozások vannak érvényben.

A végére már nem voltak szégyenlősek 🙂

Szemétprobléma

Sajnos a szemetelés és a szennyezés az egész országra jellemző. Naívan azt gondoltuk, hogy a modern civilizációtól távol, az esőerdőben élő közösségnél ez nem jelent majd problémát, de tévedtünk. A műanyag csomagolások, eldobható pelenkák és konzervdobozok ide is bejutnak, viszont az összegyűjtésük és elszállításuk nem megoldott. Próbáltunk beszélgetni velük erről, illetve szerveztünk egy közös szemétszedést, ahol több zsák szemetet gyűjtöttünk össze.

Bár a gyerekek szó nélkül segítettek, nem voltunk meggyőződve róla, hogy értik-e, hogy ez miért fontos. Valahol ez is érthető, hiszen az ő társadalmuk évtizedeken keresztül azt szokta meg, hogy a banánlevelet használják csomagolóanyagnak, azt meg el lehet dobni, lebomlik az erdőben. Aztán jöttek a civilizált világ “vívmányai”, a műanyag és fém csomagolóanyagok és társaik, amik ide is eljutottak, de az edukációra már senki nem fektetett hangsúlyt.

(Erre rá is kérdeztünk az Isla de la Plata-n az angolul beszélő, tanult idegenvezetőnél, mert órási volt a kontraszt a szigeten és az ország többi része között. A szigeten tényleg odafigyelnek a természetvédelemre, egy darab szemetet sem láttunk, védik az állatokat és az előhelyüket, míg az ország többi része sokszor elkeserítő látvány volt. Ő is az oktatás hiányát tartotta felelősnek a szemetelés problémájával kapcsolatban.)

Mivel valahogy mindenképp segíteni akartam, indítottam egy online adománygyűjtést a GoFundme oldalon, ha összejön az összeg, akkor mosható pelenkákat szeretnék küldeni nekik, mivel az eldobhatóak is a fák között végzik, amik nagyjából sosem fognak lebomlani. És mivel nagyon sok pici születik, ezért ez órási szemétmennyiséget jelent. Bár jelenleg nem ez a legfontosabb probléma a világban, talán ez egy kis lépés lehet a környezetük tisztántartása felé. Köszönöm, ha akár csak egy megosztással is tudtok segíteni.

Halászat

Egyik nap elvittek minket halászni. Ez alatt nem a megszokott halászatot kell érteni, minden várakozásunkat felülmúlta a módszerük, sosem hallottunk még ilyesmiről.

A halászat

Az egész úgy kezdődött, hogy egy bizonyos fajta bokros növényből szedtek jó nagy adagot, majd a leveleket hamuval keverve összetörték, amíg egészen massza állagúvá vált az egész. A masszát zsákokba és kosarakba töltötték, és indultunk a patakhoz. Ott aztán elkezdték az egészet beleoldani a vízbe. Mint megtudtuk, ennek a növénynek a hatására az oxigénszint csökken a vízben, így a halak elkábulnak és feljönnek a felszínre. Ezután már csak kézzel meg kell fogni őket (vagy a machetével leütni), és bedobni a kosárba. Zseniális. Rövid idő elteltével a növény hatása elmúlik, így a patakban maradt halak magukhoz térnek és vígan élnek tovább. Hátránya a műveletnek, hogy derékig kell a patakban gázolni közben… ezt kettőnk közül Bálint nyerte meg, én a parton videóztam 🙂 . Meg kell hagyni neki, legalább 10 hallal gazdagította a zsákmányt. 😀 Bár végül én is csurom víz lettem, mert mire visszaértünk a faluba, bőrig áztunk.

banánlevélbe csomagolt hal, Ecuador
Banánlevélbe csomagolt hal

A konyhában aztán levelekbe csomagolva megpárolták a halakat, és meg is volt a vacsora. Íme a videó, ami talán jobban szemlélteti ezt a nem mindennapi eseményt:

Wayusa ceremónia

Bár Dél-Amerika leginkább az ayahuasca ceremóniákról híres, számtalan más gyógynövényt is használnak a helyiek a rituáléikhoz. Ez a közösség például a wayusa teát fogyasztja, ami egy magas koffein- és antioxidánstartalmú növény. A ceremóniát minden nap hajnalban tartják, még sötétben. Ébredés után ez az első dolog, amit fogyasztanak, és annyit isznak belőle, ami végül hányáshoz vezet, mert szerintük így tisztítják a szervezetüket az új nap előtt. Többször invitáltak minket is, de mindig udvariasan visszautasítottuk. A mi kulturánkban a hányás annyira negatív jelentőséggel bír, hogy egyszerűen akkor úgy gondoltuk, hogy ez nem éri meg. Előfordult, hogy hajnalban felébredve hallottuk a ceremónia mellékhatásának hangjait… Elmondásuk szerint konfliktuskezelésre is alkalmas az ital, a konfliktusban álló felek együtt részt vesznek a ceremónián és megbeszélik a gondjaikat.

Egyébként utánaolvasva kiderült, hogy nem minden népcsoport használja ilyen célokra a növényt, vannak, akik keveset isznak belőle, majd megvitatják az aznap éjjeli álmaikat és jelentésüket, közben felkészülnek az új napra. A növény kezd a nyugati kultúrában is elterjedt lenni antioxidánstartalma miatt, több webshop is forgalmazza már a teát. Egy kicsit bánjuk is, hogy nem próbáltuk ki, talán majd legközelebb. 🙂

Búcsú

Utolsó előtti napunkon még főztünk a csapatnak egy jó paprikáskrumplit, amit vegyes lelkesedéssel, de nagy kíváncsisággal fogadtak. Igen, mindig van nálunk hazai pirospaprika, és ezt ajánljuk is mindenkinek. 😀

Túl nagy búcsúzkodások nem voltak egyébként, de többen is kérdezték közülük, hogy mikor megyünk vissza, amire nem igazán tudtunk mit mondani. Aztán újra átvágtunk a dzsungelen a nagy hátizsákjainkkal, és már intettük is le a helyi buszt.

Bár a két hét vége felé járva már vágytunk vissza a városi környezetbe, összességében nagyon nagy élmény volt, amit még sokáig fogunk emlegetni. Leginkább talán az hiányzott, hogy a fürdőszobának legyenek falai. 😀 Illetve nagyon vágytunk már a fűszeres ételekre, desszertre (Timi) és jegeskávéra (Bálint), szóval miután letusoltunk, hajat mostunk, és beadtuk az összes ruhánkat egy mosodába Puyóban, tele is ettük magunkat egy étteremben, ami szegény megkímélt gyomrunkat hamar taccsravágta, de Szilveszterre már mindketten rendbejöttünk.

Szilverszterre már minden rendben volt 🙂